Jelenlegi hely

Címlap

Diplomamunka-, szakdolgozati- és TDK témajavaslatok

 

Prof. Dr. Dombi András témajavaslatai

 

 

 

 

Dr. Buzás Norbert témajavaslatai

 

A gyógyszergyárak fejlesztési stratégiájának változása a világgazdasági folyamatok tükrében

A gyógyszergyárak az elmúlt évtizedekben folyamatosan keresték a kiutat abból, hogy az egyre kevesebb saját fejlesztésű originális szer egyre hosszabb idő alatt és egyre drágábban tud a piacra kerülni. A 80-es és 90-es években a felvásárlások és az összeolvadások mutatták az iparág átalakulásának irányvonalát, majd megjelentek az új stratégiai fejlesztési modellek, melyek előbb a biotech cégek, mára pedig már a korai fázisú egyetemi fejlesztések irányába történő elmozdulást jelzik. Ezen folyamatok – akár külön-külön történő áttekintése – képezheti a dolgozat(ok) tárgyát.

 

A kínai technológia gazdasági szerepe és hatásai a mai világgazdaságra

Kína sokáig a technológia másolásra és a nagyon olcsó munkaerőre építette technológiagazdaságát. Mára a helyzet anyiban változott, hogy egyrészt nemzetközi nyomásra fejlődésnek indult a szellemi tulajdon tiszteletben tartása illetve a tanulási folyamatok erdeményeként számos erdeti kínai fejlesztés került a világ vezető technológiái közé. Ezen technológiák magas szintű teljesítőképessége és a még mindig olcsó munkaerő Kínát mára már nemcsak az alacsony hozzáadott értékű tömegtermékek, hanem a csúcstechnológiai termékek piacain is egyre komolyabb szereplővé teszi. Ezen folyamatok számos technológiai válaszreakciót váltanak ki világszerte, és ezek átfogó elemzése képezi a dolgozat tárgyát.

 

Kínai termék – indiai szolgáltatás: a költségelőnyök differenciálódása

Az egyes ázsiai országokban elérhető költségelőnyök mára közismertek, rengeteg gyártó és szolgáltató telepíti többek között Kínába és Indiába a termékek gyártását és egyes – nem helyhez kötött – szolgáltatások nyújtását. De vajon mi okozta, hogy míg Kína a gyártásban, addig India sokkal inkább a szlgáltatásokban (pl. call centerek működtetése) vált meghatározóvá? Ezen különbségek okainak elemzése képezi a dolgozat tárgyát.

 

Dr. Kokavecz János témajavaslatai

 

 

Blower door mérőműszer fejlesztése

Alacsony energiafelhasználású és passzív házak esetén az épület légtömör kivitelezése igen fontos, melyet a passzív ház minősítés megszerzéséhez méréssel is ellenőrizni kell. Jelen téma kidolgozása során a hallgatónak egy blower door mérőrendszert kell építenie, amellyel légtömörségi teszteket lehet könnyen és gyorsan elvégezni. A hagyományos blower door rendszerekkel szemben itt nem mérjük befújt vagy elszívott levegő mennyiségét, hanem az épületben lévő nyomás időfüggéséből számoljuk az átáramlott levegő mennyiségét.